Milyen lábbelit adjunk gyermekünkre a nagy forróságban?

A jövő heti előrejelzések szerint az év legforróbb napjai következnek most Magyarországon. Napközben akár 38 fokig is kúszhat a hőmérő mutatója, ami egy valamit jelent számunkra, hogy legszívesebben víz mellett, vízparton szeretnénk tölteni ezeket a kánikula napokat. 


Ha olyan "szerencsétlen" helyzetben vagy, mint mondjuk én, hogy nem erre a forró hétre időzítettem a nyaralásomat, akkor a legjobb, ha már most előre gondoskodsz a gyerekeknek olyan programokról, amelyeket a hűvös szobában, lakásban, vagy olyan játszóházban tölthetnek el, hogy ne érezzék a bőrükön ezt a forróságot. 


Lenge ruhát és nagyon kényelmes lábbelit adj gyermekedre a nyári napokon.
Tévedés, hogy ilyenkor minden ruhát le kell venni és mezítelenül legyen gyermekünk, bár kétségtelen, hogy talán így a legelviselhetőbb a hőség, mégis arra kérlek, hogy ne engedd ki gyermekedet fedetlen testtel a tűző napra. 

Már a kora reggeli óráktól kend be testét napvédő krémmel, és mindenféleképpen gondoskodj neki fejfedőről, valamint a megfelelő mennyiségű víz fogyasztásáról se feledkezz meg! Még ha csak a boltba szaladtok el, akkor is vigyetek magatokkal egy palack vizet. 
RICHTER gyerekcipők és szandálok 

Milyen lábbeli legyen gyermekeden a nyári napokon? 



- a legjobb ha semmi nincs a lábán, ha kint van a szabadban. Homokban, kertben, játszótéren, tengerparton, strandon, kavicson és füvön a legjobb ha mezítláb van gyermeked. Nagyon jót tesz a talpának, megmozgatja a talpizmokat, erősödnek a tartóizmok ez által jól felkészítjük a lábat a "lusta" téli időszakra, amikor szinte semmi inger nem éri majd a lábat. 


- ha sétálni, hosszabb útra mentek, mindenféleképpen olyan szandált adj gyermekedre, amiben jól szellőzik a lába, bőrből vagy egyéb olyan bőrbarát anyagból készült, amely légáteresztő és elvezeti az izzadságot. Nincs is veszélyesebb annál, mint hogy megizzad a gyerek lába egy műanyag lábbeliben és tocsog a saját izzadságában, majd elcsúszik vagy kibicsaklik a lába! 


- Ha gyermeked egyáltalán nem hajlandó szandált felvenni, akkor legyen sportcipő. De abból is most azokat a fajtákat válasszátok, amelyek légáteresztő, szitázott anyagból készültek. Most ne a tornaórára vásárolt műbőrből készült sportcipőt részesítsétek előnyben, azokba amúgy is nagyon gyorsan beizzad a lába! 

Mutatom, hogy milyet javasolok - ha már mindenféleképpen zárt cipő!

CROCS papucsok

- Papucs, gumipapucs: csakis abban az esetben adj gyermekedre ilyen lábbelit hosszabb útra, sétához, ha már stabilan jár, és csakis rövid ideig hordja gyermeked: pl. strandon, tengerparton, uszodában, kertben. 

Gyere és látogass el budapesti üzletünkbe, hogy személyesen tudjunk neked tanácsot adni, hogy melyik évszakban, milyen időjárási viszonyokhoz milyen lábbelit érdemes hordani. Segítünk kiválasztani a gyermekedhez leginkább passzoló és méretben is megfelelő cipőt, szandit, ovis váltócipőt! 

Lehetőség van arra, hogy is hogy online, webáruházunkból rendelj cipőt, szandit gyermekednek. 1 munkanapos határidővel az országban bárhova elszállítjuk a megrendelt termékeket: www.pottomshop.hu


PÖTTÖMSHOP Gyerekcipő-üzlet és webáruház

Hordhatják-e a gyerekek zokni nélkül a szandált?


Sok szülő számára elképzelhetetlen dolog, hogy a gyermekére zoknit és szandált adjon egyszerre, mert az olyan gáz!!! Gondolja ő!
De hiszen az óvodában is úgy van a gyerkőc - szerintem nincs abban semmi rossza, ha a gyerkőcön van zokni is. 
Kivéve, ha bejön a jó idő, a forróság, és már minden ruharéteget veszünk le a gyerkőcről, hogy minél jobban szellőzzön a teste. Ekkor már zokni nélkül "illik" ráadni a szandált is. 

Viszont mielőtt zokni nélkül adod gyermekedre a nyári szandált, fontos, hogy megbizonyosodj néhány dologról: 

- a szandál belső anyaga, tehát ami érintkezik a gyerek lábfelületével, mindenféleképpen bőrbarát anyagból készüljön: bőr, velúr, 
- ha nem ilyen anyagból készült a szandál, hanem tartalmaz szintetikus anyagokat, műbort, akkor arra kell számítanod, hogy az az anyag nem vezeti el a bőre által levezetett hőt, tehát "tocsogni" fog a gyerek a saját izzadságában, ergo csuszkálni fog a lába a szandálban. 

Másik óriási probléma lehet még, hogy a szandál nincs "betörve", kidörzsöli a gyerek lábát, és sebet, hólyagot ejthet a kicsi lábán! Ilyenkor nagyon fontos, hogy sebtapasszal takarjuk el a sebet, amikor lábbelit adunk gyermekünkre és néhány napig (amíg nem múlik el a hólyag, seb), újra csak zokniban adjuk rá azt a lábbelit! 

Simán előfordulhat, hogy ez a szandi csak egyszer dörzsölte ki a gyerek lábát, és utána már nem lesz gond vele - de figyeljük gyerekünk lábát, visszajelzését folyamatosan, hogy kényelmes-e neki a lábbeli. 
Ha mégis azt tapasztalod, hogy a nyári szandi folyamatosan kidörgöli, irritálja gyermeked lábát, akkor maradjatok a zokni + szandál viselésénél. hidd el, egy jó 100% pamut anyagból készült titokzokni nem sokban melegíti fel a lábát, sőt, legalább kényelmesebb lesz neki a szandál viselete. 
Viszont ha úgy látod, hogy beizzad a gyerek a zokniba, akkor egyből cseréljétek le, adj rá tiszta zoknit. 

És amivel a legjobbat, legtöbbet teheted gyermeked lábának, talpának egészsége érdekében az hogy ahol csak lehet, legyen mezítláb a gyermek: játszótéren, homokozóban, tengerparton, kavicsokon, füvön, kertben...a legjobb, ha semmi nincs a lábán! 
PÖTTÖM SHOP Gyerekcipő-üzlet és webáruház

Ha pedig éppen nyári szandál vásárlása előtt álltok, vagy már az őszi ovis-bölcsis szandált keresitek, akkor látogassatok el budapesti üzletünkbe, vagy rendeljetek online a webshopból, készséggel állunk rendelkezésetekre! IRÁNY A WEBSHOP: https://www.pottomshop.hu/gyerekcipo-webaruhaz-nyari-szandalok

TANÉVKEZDÉS MÁR A NYÁRON - KÉSZÜLJ FEL IDŐBEN!!! 


Akciós gyerekcipők Budapesten - kuponkedvezmény a PöttömShop-ban

Sziasztok!

Tudom, hogy sokan vártátok már, ezért ezen a hírportálon is hírt adunk legújabb és az idei nyár LEGNAGYOBB NYÁRI AKCIÓJÁRÓL!!!
PÖTTÖMSHOP Gyerekcipő-üzlet Budapest, 16. kerület

Ugyanis szerdától (július 5.) szombatig (július 8.) NYÁRI KIÁRUSÍTÁS akció keretében, a kuponkódot felhasználva 20% kedvezménnyel vásárolhatsz, rendelhetsz minden gyerekcipőt, szandált és gyerekruhát a PÖTTÖMSHOP-ból! 

Ezzel a nagy nyári akcióval Te is jól jársz és mi is :)
Te sokkal, de sokkal olcsóbban vásárolhatod meg a gyerkőc ovis-bölcsis szandálját, őszi cipőjét, tornacipőjét, papucsát, netán még néhány gyerekruha is kerül a kosárba....mi pedig "megszabadulunk" sok-sok terméktől.

Hogy miért is jó ez nekünk? 

- kevesebbet kell leltároznunk,
- kevesebb terméket kell arrébb tologatnunk, amikor nekikezdünk a PöttömShop 16. kerületi üzletének felújításának :)

szóval mindenki jól jár! 


Mondd el barátnőidnek, ismerőseidnek is, hogy milyen szuper akció van most a PÖTTÖMSHOP-ban!

Ne felejtsd el vásárláskor beírni a kuponkódot: "SUMMER"
a 20% KEDVEZMÉNY a rendelés véglegesítésekor kerül levonásra!

jaaaa, és még van néhány jó hírem: 

- 10.000.- Ft feletti rendeléseket ingyen szállítunk,
PÖTTÖMSHOP  - NYÁRI LEÁRAZÁS
- 15.000.- Ft feletti rendelésekhez AJÁNDÉK tornazsákot küldünk gyermekednek!

Ráadásul, ha épp most nyaraltok ezen a héten, akkor a rendelésedet kérheted úgy, hogy a szállítást úgy ütemezzük, hogy jövő hétre érkezzen a csomag, amikor már itthon vagytok!
illetve arra is van lehetőség, hogy a megrendelt termékeket jövő héten az üzletben személyesen vegyétek át - csak kérlek, hogy ezt mindenféleképpen jelezd a rendelésed leadásakor a "megjegyzés" rovatban!!!!

Várunk szeretettel 16. kerületi üzletünkben, vagy rendelj online szerdától szombatig: www.pottomshop.hu




Tenki Réka is a PöttömShop-ban vásárolja a gyerekcipőt kislányának :)


Minden anyukát sztárként szolgálunk ki aprócska, kertvárosi gyerekcipő-üzletünkben, mégis amikor egy híres színésznő jön hozzánk csak összeszorul a torkunk és meghatottság járja át lelkünket, hogy pont ránktalált, és pont nálunk szeretne vásárolni.


Így volt ez Tenki Réka színésznővel is.
Amikor először találkoztam vele "civilben" szóhoz sem jutottam. Majd jöttek vásárolni újra és újra, szóba elegyedtünk. Igazi élmény lett nekik is a cipővásárlás, és nekem is az ő kiszolgálásuk!
Mondanom sem kell, hogy Réka nagyon kedves, bájos anyuka, mindig mosolyog és árad belőle a szeretet!
Játszósarok a PöttömShop-ban

Még nagyobb öröm volt számomra, amikor azt mondta: "olyan jó hogy itt van ez a bolt, legalább nem kell bemennem a plázákba meg a belvárosba, ha cipőt szeretnék venni a kislányomnak" . 

PöttömShop Gyerekcipő-üzlet 

Tudom, hogy még sok-sok kertvárosi anyuka ugyanígy gondolkodik, szeretik a kis PöttömShopot, és szeretnek itt cipőt vásárolni gyermekeiknek.




Ha te is a nyugalom szigetén szeretnéd megvenni a gyerekcipőket, látogass el hozzánk a 16. kerületbe, Árpádföldre. :)