Ti kérdeztétek: "Milyen lábbelit adjak a gyermekemre otthonra, aki most állt fel?"

Ismét egy olyan kérdés, amit tudom sokan és sokszor feltettetek már!
Tőlem is többen kérdeztétek már, hogy mit adjatok a gyerkőcre, ha éppen most kezdett el felállni?....és én szépen rendre, sorban mindenkinek elmondom az én ajánlásomat!

De hogy mindenkihez eljusson a javaslat, úgy döntöttem az összes "ti kérdeztétek" válaszomat leírom ide a blogba!

Egy fiatal anyuka jött be hozzám ma az üzletbe, azzal kezdte, hogy egyelőre csak érdeklődni szeretne és kérte, hogy adjak neki tanácsot. 
Kislánya most 9 és fél hónapos, elkezdett felkapaszkodni a kiságyában, a nappaliban a kanapé mellett kapaszkodva már feláll...és oldalazva tesz néhány lépést. 
Kérdezi a hölgy, hogy mikor és milyen cipőt kell neki (majd) venni? 



Az én javaslatom az, hogy onnantól kezdve, hogy feláll otthon a gyermeked és elkezd lépkedni, mindenféleképpen szükség lesz egy bokatartó lábbelire.
A legtöbben persze a szandált szeretik otthonra ráadni a gyerkőcre, mert abban jól szellőzik a lába, és az én javaslatom is az, hogy a téli időszakban bokafogó szandált adjunk otthon gyermekünkre.


Ahhoz tudnám hasonlítani a bokatartó szandál használatát, mint amikor egy facsemetét elültetnek, és mellé jó közel (és szorosan) karókat támasztanak a két (három) oldalára, hogy segítsék a facsemetét, hogy szép egyenesen nőjön tovább és erősödjön meg! És amikor már megerősödik, megnő, akkor már nem kell kitámasztani, mert magától is szép egyenes lesz!

Ugyanez van a bokacsonttal is.

Gyermeked most állt fel - még szinte semmi izomzat nem alakult ki az alsó végtagjaiban. Majd rááll ezekre a törékeny lábacskákra, dőlne a szegény bokája jobbra-balra, csak hogy tudja tartani az egész gyerek súlyát...és ehhez kell a szandál. A szandál segít, hogy a bokacsont, a sarok és úgy kompletten az egész láb szép egyenesen nőjön, erősödjön.

A gyerekek lába, bokájának csontosodása kb 6-8 éves korban fejeződik be...tehát kb az óvodás évek végére. Ezért is szoktuk mindenféleképpen azt ajánlani, hogy az óvodás évek végéig magas szárú, bokatartó, bokafogó ovis szandálja legyen a gyerekeknek!
Ha ezt az időt tényleg végigcsináljátok, végig stabil tartást biztosító szandált adsz gyermekedre, akkor mire eljön az ideje, hogy már divatozni szeretne gyermeked, vagy egy sportcipőben kényelmesebben érzi magát, addigra már olyan szépen megerősödik a lába, olyan szép egyenes lesz a tartása, hogy igazából bármilyen cipőt felvehet majd!

Hidd el, ha már az első lépésektől ilyen szandált adsz gyermekedre, akkor ő ezt elfogadja, nem fogja kérdezni, hogy miért, nem fog tiltakozni, sőt, szeretni fogja, mert nagyon kényelmesek ezek a szandálok!

RICHTER gyerekcipők a PöttömShop Gyerekcipő webáruházban: 



Visszatérve a mai anyukára, aki kérdezte tőlem a fenti kérdést elmondtam neki, hogy otthonra el kell kezdeniük szandált hordani. De mivel még nem kezdett el igazából járni, és kint még nem fogja kivenni a babakocsiból, a hosszú, téli séták idejére még nem kell venni kinti cipőt, mert igazából az még felesleges. Viszont ha beindul a járás a kislánynál, és már semmiféleképpen nem tudja a babakocsiban tartani, akkor kelleni fog még télire egy bundás kinti cipő is :)


Az éppen elinduló babáknál az a cél, hogy szépen lassan, napról napra, fokozatosan kezdjük el terhelni a lábukat, a lábizomzatot. Eddig ugye a kúszáson-mászáson kívül nem kellett használnia az alsó végtagjait, akkor is inkább csak rásegítő mozgást végzett velük, így még eléggé gyengék a lábai.

Ne várjuk el, sőt, ne is hagyjuk gyermekünknek, hogy néhány percnél tovább terhelje egyszerre a lábait. A fokozatosság a lényeg ebben is!

Remélem Te is hasznosnak találod a tanácsomat! 
Kövess bennünket a facebookon és itt a blogban is! 

Ha pedig már elérkezett az első cipő, szandál vásárlásának az ideje, gyere el budapesti üzletünkbe, vagy rendelj online webáruházunkból, készséggel állunk rendelkezésedre!

PÖTTÖM SHOP Gyerekcipő-üzlet és webáruház
1164 Budapest, Felsőmalom u. 3/c
www.pottomshop.hu



Trükkös megoldás - így mérd le a gyermeked talphosszát

Sok-sok anyuka fordul hozzám azzal a kéréssel, hogy segítsek neki megállapítani, hogy mekkora is a gyermeke talphossza. 

Ugyebár ez nagyon fontos adat ahhoz, hogy megfelelő méretű cipőt tudjunk a gyerkőcnek akár neten keresztül is vásárolni! 

A legegyszerűbb módja a mérésnek, persze ha a gyermek is közreműködő, hogy ráállítod őt egy papírlapra és körberajzolod a lábát, majd a két legtávolabbi pontot lemérve megkapod a pontos talphosszát. 

Igen ám, de bizony vannak olyan gyerekek (nem is kevés), akik egyszerűen nem állnak meg egy percre sem, és hogy anya körberajzolja a lábukat az teljességgel kivitelezhetetlen.

Nektek ajánlom most az alábbi két trükköt: 


1.) az egyikből még ajándék is készíthető, hiszen az egész azon alapul, hogy befested a gyermek lábát lemosható babafestékkel, és szépen néhány "lépés" erejéig rálépteted őt a papírlapra, majd a kész "láb-festményt" leméred hosszában, és máris megvan a talphossz. 


Figyelem, fontos, hogy a gyerek ne húzza be a lábujjait, ne legyen görcsös, hanem szépen lazán álljon a papírlapra. 




2.) második, még trükkösebb megoldás, ami egy kis gyorsaságot is igényel a szülőktől, hogy ha fürdés után papírlapokkal teszed tele a lakást, nappalit, szobácskáját, és nedves lábbal megkéred őt, vagy segítesz neki, és megkéred, hogy lép rá a papírlapokra. Így a nedves talpa nyomot hagy a papírlapon, amit szintén (GYORSAN) le tudsz mérni, hogy mekkora is a talphossza!


Tudom nem egyszerű ez a méricskélés, de ha időről-időre megcsinálod ezeket a talphossz-mérős projekteket, akár még egy szép emlék is válhat belőle, a rajzokat/festett lapokat megőrizve láthatod, hogy mennyit nőtt a gyermeked lába :) 

 PÖTTÖM SHOP Gyerekcipők

Azért, hogy segíthessünk nektek a megfelelő méretű cipő kiválasztásában, minden cipőt, minden méretet lemérünk mm-pontosan, és a webáruházunkban is minden méret mellett ott találod a mm-ben megadott belső hossz nagyságát. 

pl. 25 - 160 mm

ez azt jelenti, hogy a 25-ös cipő méret belső hossza 160 mm (16 cm)






VÁSÁRLÁSI JÓ TANÁCSOK: 
1.) a megfelelő méretű cipőt úgy tudod kiválasztani, hogy az általad mért talphosszhoz még legalább fél - 1 cm-t adj, és ekkora legyen a cipő belső talphossza. 
Tehát ha gyermekednek 13 cm a talphossza, akkor a cipő belső talphossza legalább 13,5 cm legyen (135 mm). 

2.) Gyártónként, sőt, gyártón belül fazononként eltérő lehet az egyes cipők, szandálok belső hossza. 
Szóval lehet, hogy egy bizonyos márkából 20-as méretű cipő kell, de másik márkából már 21-es lesz megfelelő gyermekednek! Szóval ne csak a méreteket nézd, hanem a mért belső hosszát is a cipőnek! 

3.) Fontos, hogy ha egy cipőben végigér a gyermek lába, akkor már az nem megfelelő neki, vegyünk egy számmal nagyobbat! 
- egyrészről nyomhatja a lábujjait, körmeit, nehogy benőjjön a körme vagy gombásodjon, 
- másrészről nehogy nyomódjanak a lábujjai, és bütyök alakuljon ki 
Mindkét elváltozás először még csak kellemetlen lehet a gyermek számára, később akár fájdalommal is járhat, előzzük meg ezt és szánjuk rá az időt és pénzt, hogy mindig a megfelelő méretű lábbeli legyen gyermekünk lábán! 

PÖTTÖM SHOP Gyerekcipő-üzletünkben és webáruházunkban mindig készséggel állunk rendelkezésedre!

üzlet: 1164 Budapest, Felsőmalom u. 3/c
webáruház: www.pottomshop.hu





ÉS MÉG NÉHÁNY ÖTLET, HOGY MILYEN AJÁNDÉKOK KÉSZÜLHETNEK A GYERMEKTAPPANCSOK LENYOMATAIBÓL :))


Téli első lépések - milyen cipőt vegyek a gyereknek?

Ha megkérdezünk száz anyukát, hogy mikor indult el gyermeke, akkor kb 90 anyuka azt válaszolja, hogy 1 éves kora körül indult el gyermeke! 
Természetesen nincs kőbe vésve, hogy mikor "kell" elindulnia egy gyermeknek, ez sok mindentől függhet, de kb 10-16. hónap között már minden gyermek megteszi az első önálló lépéseit. 
Onnantól kezdve, hogy gyermeked elkezdi használni a lábát, felegyenesedik, és kapaszkodva a kanapé mellett vagy a te kezedet fogva elkezd lépkedni nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a helyes lábtartásra. 


Mivel élete első évében szinte egyáltalán nem használta a lábát, legalábbis nem kapott olyan terhelést a lába, mint ami majd a járáshoz kell, így szép fokozatosan kell terhelni, és felépíteni a lábizomzatot gyermekednél. 
Felső testét, karjait már nagyon stabilan használja, hiszen a kúszáshoz-mászáshoz is főleg ezeket használta, de most teljesen más dimenzióba kerül a gyerek, felállt, ez által a lába óriási tehernek van kitéve. 

Nagyon fontos, hogy mostantól a bokáját stabil keretek között tartsuk, amíg meg nem erősödik, illetve a legjobb, ha legalább addig odafigyelünk a bokacsont növekedésére, amíg a csontosodás be nem fejeződik...ez az óvodás kor végére, illetve a kisiskolás kor elejére tehető, tehát kb 6-8 éves korukig kell, hogy olyan cipőt adjunk gyermekünkre, ami jól tartja a bokáját, stabil tartást biztosít! 

Ha pont abban a helyzetben vagy, hogy most télre várható, hogy elindul a kis csöppség, akkor most segítünk neked, hogy milyen legyen az első igazi téli cipőcskéje :)


- Első és legfontosabb lépés, hogy mérd le gyermeked talphosszát! Tudom nem lesz egyszerű ez a művelet egy mindenre kíváncsi, semmit nem engedő 1 évessel, de ezt tényleg muszáj pontosan lemérni.

- Ha már tudod, hogy milyen méret kell (vagyis, hogy mekkora legyen a cipő belső hossza), akkor választhatsz a modellek közül.

- Fontos, hogy a téli cipőcske belül bundás legyen,
- a szár hosszúsága felérjen a bokacsontig,
- a talpa maradjon kissé hajlékony és csúszásmentes.
- anyaga legyen bőr, velúrbőr, ami jól szellőzik, de mégis könnyen tisztítható,

Jó ha tudod, hogy ezekre a téli bundás cipőkre kb márciusig szükség lesz, eddig fogják hordani a gyerekek. Abban ne is reménykedj, hogy jövőre is jó lehet majd a cipő, ugyanis 1 naptári év alatt kb 2 méretet nő a legkisebbek lába :)

Neked ajánljuk az évek óta jól bevált D.D.STEP téli bundás gyerekcipőinket, hiszen ezek minden kritériumnak megfelelnek. Ezek segíteni fogják gyermeked stabil elindulását, és nem okoz majd gondot, hogy pont télen teszi meg első önálló lépéseit, ezekben a téli bundás cipőkben is élmény lesz a járás.

 DDSTEP téli gyerekcipők

A D.D.STEP BABY CIPŐKET 19-től 24-es méretig gyártják. IRÁNY A WEBSHOP! 

Ha kiválasztod a D.D.STEP cipőket, utána már csak az ízlés, a tetszés szerint választhatsz, hogy épp milyen cipője legyen idén télen gyermekednek, mert mindet nagyon jó szívvel ajánljuk.

Webáruházunkból 10.000.- Ft feletti vásárlásnál ingyenes szállítással rendelheted meg most ezeket a gyerekcipőket, vagy ha szakszerű segítségre lenne szükséged, gyertek el budapesti, 16. kerületi üzletünkbe, ahol készséggel állunk rendelkezésetekre.

Babasarok és kellemes légkör segít abban, hogy a baba is és a mama is jól érezze magát cipővásárlás közben :)

PÖTTÖM SHOP Gyerekcipő-üzlet és webáruház a 16. kerületben

www.pottomshop.hu

Címünk:1164 Budapest, Felsőmalom u. 3/c
(Térkép ITT!

Ha hasznosnak találtad a cikket, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, kövess és like-olj minket a Facebookon, hogy rendszeresen értesülhetsz a legújabb termékekről és sok-sok hasznos tanáccsal tudjuk ellátni :)