Milyen téli bundás cipőt vegyünk gyermekünknek?

Milyen téli bundás cipőt vegyünk idén gyermekünknek? Olvasd el hasznos blogbejegyzésünket a Gyerekcipő Kisokos Blogban: 
************************
Hamarosan itt a tél, vele együtt jönnek a fagyos reggelek és délutánok, úgyhogy lassan el kell kezdenünk a téli bundás gyerekcipők vásárlásán gondolkodni. 

5 éves gyerekcipőboltos tapasztalattal bizton állíthatom nektek, hogy a téli bakancs, csizma vásárlása az egyetlen amit nem lehet elég korán megtenni, hiszen akár hiszitek, akár nem, de november végére el szoktak fogyni az üzletekből a méretek, a legszebb modelleket és a legkeresettebb méreteket már októberben, november elején elkapkodják az üzletekből, és amikor tényleg kellene a bundás gyerekcipő már alig találsz választékot a boltokban. 
Így hát egyáltalán nem korai október elején a téli bundás cipő vásárlásán gondolkodni. 

Ez a blogbejegyzés legjobban azoknak a kisgyermekes anyukáknak lesz segítségül, akiknek gyermeke nem régiben indult el és most veszik az első cipőt gyermeküknek, vagy az is lehet, hogy tavasszal, vagy nyáron indult el gyermeked, de még eddig nem volt alkalom, hogy bundás cipőt kelljen venni gyermekednek, így most bizonytalanul állsz a kérdés előtt, hogy milyen is legyen a megfelelő téli cipője a gyermeknek? 

DDSTEP bundás gyerekcipők a PöttömShop-ban 
Milyen a megfelelő téli bundás gyerekcipő? 

Mint ahogy minden évszakban, így télen is nagyon fontos, hogy a cipő jól tartsa a gyermek lábát, bokáját, és anyagában is olyan legyen, amelyben a hideg ellenére is jól szellőzik a gyermek lába.

1.) Első és legfontosabb szempont, hogy az IDŐJÁRÁSNAK MEGFELELŐEN legyen kialakítva a téli gyerekcipő, tehát a hőtárolás szempontjából legyen bundával vagy egyéb olyan réteggel bélelve a cipő, amely jól tartja a meleget, és nem fog benne fázni a gyermeked lába. 

Így tesztelj: 
Ha már az őszi-téli séták, játszóterezések alkalmával azt tapasztalod, hogy hideg a gyermeked lába az átmeneti cipőjében, akkor ezt teheted: 
  • adj rá a bőrcipőben dupla zoknit vagy zokni+harisnyát, 
  • ideje a bundás cipőt hordani játszóterezéshez, 

2.) Legyen a téli cipő VÍZÁLLÓ / VÍZTASZÍTÓ 

Másodsorban nagyon fontos, hogy a téli cipő külső anyaga olyan víztaszító réteggel legyen kezelve, amely ellenáll a téli időjárásnak. Ilyen például a DDSTEP és PONTE20 márkájú gyerekcipők, amelyeket már a gyártás során impregnálóval kezelnek, hogy a téli csapadéknak ellenálljanak, és mérsékelten vízálló tulajdonságuknak köszönhetően akár egész télen tudja hordani gyermeked.

Ilyen víztaszító anyag még a TEX-es réteg, amely például a Richter gyerekcipőknél a SympaTEX. Ez egy plusz réteg a cipő belső anyagában, kívülről nem is látszódik a cipőn, hogy az vajon vízálló-e, de a cipőn mindenféleképpen jelezve lesz, hogy az a gyerekcipő SYMPATEX-es-e, azaz vízálló.

FONTOS! 
Vannak azok a bundás gumicsizmák, hótaposók is, amelyek teljesen vízállóak, de azt figyelembe kell venni, hogy ezekben a gumis lábbelikben nem szellőzik a gyermeked lába, tehát csak időszakosan érdemes ráadni gyermekedre. Például: síeléskor, szánkózáskor, kimondottan havas sétákhoz, játszóterezéshez. 

3.) Csúszásgátló hatás

Fontos, hogy a cipő talpa bordázott, csúszásmentes gumitalp legyen. Hiszen főleg télen fontos, hogy a cipő talpa ne csúszkáljon a sík terepen, biztonságos legyen a játszótéri játék, az ovis-bölcsis udvari időben is sokat szaladgálnak a gyermekek, így az a legjobb, ha a cipő talpa bordázott, csúszásgátlós.

Olyan ez mint az autóknál a téli gumi, minél jobban bordázott, annál jobb lesz a tapadása, akár a reggeli csúszós járdán is...

DDSTEP téli bundás gyerekcipők rendelése a PÖTTÖMSHOP-ból 
katt ide!!!! 


4.) Válaszd meg jól a méretet! 

Mivel a téli cipőt majdnem fél évre vesszük gyermekünknek, tehát akár októbertől márciusig is hordhatja gyermeked, így nagyon fontos, hogy megfelelő méretet válasszunk.

Fontos, hogy amikor megrendeled vagy megvásárolod személyesen a téli csizmák, bakancsot,
úgy válaszd a méretet, hogy legalább egy ujjnyi hely maradjon még benne, tehát legalább fél-1 cm-nyivel legyen nagyobb a cipő belső hossza, mint gyermeked talpának teljes hossza.

Nálunk a PöttömShop-ban mindig lemérjük a cipők - így a téli bakancsoknak is - belső hosszát, tehát úgy fogod látni a méreteket a webshopban, hogy 25 - 160 mm, ez annyit jelent, hogy a 25-ös méretű cipőnek 160 mm a belső hossza. Ha a te gyermekednek kb 150 mm-es (15 cm-es) a talphossza, akkor ez a cipőméret javasolt neki.


Figyelembe kell venni, hogy:

  • télen lassabban nőnek a gyermekek, így a lábuk méretének növekedése is lelassul, 
  • a lányok lassabban, a fiúk gyorsabban nőnek, 
  • bármikor lehet egy növekedési ugrás, amikor mégis megugrik a magasság, lábméret, 
Ezeket a szempontokat is vedd figyelembe, amikor téli cipőt vásárolsz gyermekednek. 

Ez is érdekes téma lehet számodra: 


1. Vajon mekkorát nő a gyerekek lába egy év, egy szezon alatt? 

2.) DDSTEP gyerekcipő hol kapható? 

3.) Milyen óvodás, bölcsis benti szandált, váltócipőt válasszunk gyermekünknek?

PÖTTÖMSHOP Gyerekcipő-webáruház és cipőbolt 

Budapesten, a 16. kerületben

PÖTTÖMSHOP Gyerekcipő webáruház




TÉLI BUNDÁS BAKANCSOK ÉS CSIZMÁK RENDELÉSE


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése